Díjak
Mercedes-Benz világ

Díjak

Kitüntetett.

Az új Sprinter City 75-tel a Mercedes-Benz meggyőzte a nemzetközi szakmai zsűrit az ezévi Minibus Euro Testen, Madridban. Az új Sprinter-generáció alapján olyan gépkocsi jött létre, amely kimagasló térkínálatával és számos kiemelkedő műszaki jellemzőjével megmutatja, hogyan működik a modern helyi tömegközlekedés minibuszokkal.

A fenntarthatóság a Mercedes-Benz és a Setra számára központi fontosságú: mindkét vezető márka autóbuszai teljesítik a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket, és a gyakorlatban részben még azoknál is jelentősen alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk. Az alacsony és ezáltal erőforrásokat kímélő üzemanyag-fogyasztás a környezet és a társadalom mellett a buszos vállalkozások számára is előnyös. A „Nemzetközi busplaner Fenntarthatósági díj“ független zsűrije díjazta az erőfeszítéseket: a Mercedes-Benz eCitaro és Citaro hibrid, valamint a Setra TopClass S 531 DT emeletes buszokat jelölték a kitüntetésre. Mindhárom megnyerte kategóriáját – az autóbuszok három nevezése három győzelmet eredményezett.

Gazdaságos és következetesen gyakorlatias meghajtási koncepciójával a Citaro hybrid magabiztosan aratott sikert teljesen elektromos versenytársaival szemben az ezévi Bus Euro Testen, Zágrábban. A nemzetközi szakmai zsűri különösen a gazdaságosság, innováció, minőség és felhasználó-barátság kategóriákban értékelte kiemelkedően jobbnak a versenytársaknál.

Stuttgart / München, 2018  szeptember 19. – Európa piacvezetője a magaspadlós turistabuszok között az 1. számú az ezévi IBC-teszten is, az International Bus & Coach Competitionon. A Mercedes-Benz Tourismo – amely a múlt évben teljesen megújult – a neves összehasonlító teszten egyértelmű előnnyel győzött, a döntő értékelési szempontokban jeleskedve jó nevű versenytársaival szemben.

Lényegesen alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás áttekinthető többletköltségek mellett – a Mercedes‑Benz Citaro hibrid a hibrid busz, amely kifizetődik. Ez győzte meg a hét európai ország tekintélyes szakfolyóiratainak képviselőiből álló zsűrit, hogy az IAA-n a Citaro Ü hibridnek adja a Sustainable Bus Award 2019 díjat a távolsági autóbuszok kategóriájában. A választásnál számtalan követelmény játszott szerepet, melyek messze túllépnek a környezetvédelem témáján: a biztonság, a kényelem, a zajkibocsátás, a részegységek újrahasznosíthatósága és a buszgyártó általános hozzáállása a környezetbarátsághoz egy valódi fenntarthatósági díjban összegződnek.

Stuttgart/Kortrijk, 2017 október 24-én. A Daimler Buses a „Busworld“ nemzetközi szakvásáron a belgiumi Kortrijkban (2017  október 20.–25.) öt díjat kapott. A Busworld Awards, a korábbi "European Coach & Bus Week" (ECW) szakmai zsűrije, a Mercedes-Benz Tourismo M és Citaro hibrid autóbuszokat két-két díjjal tüntette ki.

Stuttgart/São Paulo: 17. 2016. május A Daimler Buses megkapta a Frost & Sullivan Award „2016 Latin American Bus and Coach Chassis Price/Performance Value Leadership” díját. A legnevesebb díjak egyikének átadására, melyet világszerte az autóbusziparnak adhatnak,2016 májusában, a brazíliai metropoliszban, São Paulóban került sor.Ricardo José Da Silva, a Daimler Buses Latin America vezetője, a kitüntetést egy ünnepélyes ceremónia keretében vette ott át David Frigstadtól, a Frost & Sullivan elnökétől.

„Aki ezen a teszten győzni képes, a szó szoros értelmében kiérdemelte a nagyrabecsült IBC-trófeát“, magyarázza Lutz Gerritzen, a Busfahrt szakfolyóirat főszerkesztője, a 2014-es IAA Haszongépjármű kiállításon. Ebben az évben a Mercedes-Benz Citaro állt a győzelmi dobogón és győzte le rögtön négy versenytársát. A maga javára döntötte el a küzdelmet az év legkeményebb összehasonlító autóbusztesztjén. A piacvezető teljesen újonnan kifejlesztett alacsonypadlós busza teljesítette a szakma magas elvárásait, összesen a lehetséges pontok 85 százalékát érve el. A korlátlanul magas menetteljesítmények ellenére a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztással gördült át a célvonalon. Új mértéket szab a versenytársak között példaértékű aktív és passzív biztonságával is. Az utasok magas szintű menetkényelmet élvezhetnek, hangsúlyozottan vonzó környezetben, a személyzet munkáját tökéletes ergonómia könnyíti meg. Ha pedig a Citarónak fel kell keresnie a szervizt, a gyártó kitűnő, teljes körű szervizszolgáltatással segít.

Stuttgart/Hannover, 2014 szeptember 25. A Mercedes-Benz Citaro Euro VI a világszerte legfontosabb haszonjármű-kiállításon, az IAA-n a „Green Bus Award 2014“ díjjal tüntették ki. A díjat 2011 óta az „Omnibusrevue“ és „Busfahrer“ szakfolyóiratok éves váltásban egy turista- ill. városi autóbusznak adják át.Ebben az évben a trófeát négy év alatt már harmadik alkalommal a stuttgarti Daimler AG egy gépkocsija kapja.

Stuttgart, 2014. június 06. Az ETM-kiadó, a „Fernfahrer“, „lastauto omnibus“ és „trans aktuell“ szakfolyóiratokkal minden évben megkérdezi olvasói  véleményét a legjobb haszonjárművekről és márkákról. Ebben az évben több mint 7000 olvasó vett részt a választásban.

Az olvasók a legjobb városi autóbusznak ismét a Mercedes-Benz Citarót választották. Több mint 36.000 értékesített busszal a gyártás 15 éve alatt a világ legsikeresebb városi autóbusza lett. A Citarót már múlt év májusa óta az Euro VI előírásoknak megfelelően adjuk át és 2013 végéig a legkörnyezetbarátabb városi autóbuszból már több mint 900 fut majd az utakon. A komplikált Euro VI-os technika ellenére hatékonyabbá is vált.

Stuttgart/Versailles/Hannover, 2012 szeptember 19. Innovációi versenytársait lekörözve egy korszak műszaki éllovasaivá tették: az új Citaro, Euro VI-os motorjával az ezévi küzdelemben a „Bus of the Year“ címért sokszorosan jobban meggyőzte a nemzetközi szakmai zsűrit versenytársainál, akik szinte valamennyien a hibrid-technológiára szavaztak.

Stuttgart, 2012 május 25.A „Városi autóbusz“ kategóriában a Mercedes-Benz Citaro állhatott fel a győzelmi dobogóra. Több mint 35000 értékesített busszal a gyártás 14 éve alatt a Citaro minden idők legsikeresebb városi autóbusza lett. Május elején Európa első Euro VI-os városi autóbuszaként gördült le a szalagról. Az Euro VI idő előtt bevezetésével a közlekedési vállalatok kihasználhatják a lehetőséget arra, hogy gazdaságosan megvalósítható befektetésekkel a környezetvédelmet széles körben elterjeszthessék.

A kora reggeli órákban, 2012  március 24-én ért véget a Spotlight Nemzetközi Reklámfilm-fesztivál, egy mámorító party-éjszakával. Németország legnépszerűbb reklámfilm-fesztiválja 15. kiadását ünnepelte Baden-Württemberg legnagyobb mozijában, a CinemaxX Mannheimben. A 10 teremnek köszönhetően tökéletes helyszín, arra, hogy jelentős mértékben kibővített keretprogrammal – illeszkedően a jubileumhoz – visszatekintsünk a kreatív mozgókép fejlődésére az elmúlt 15 év során.

A Mercedes-Benz Travego Edition 1 a spanyol „Coach of the Year 2012“ díj nyertese. Alberto Fermoso, a Mercedes-Benz Busse Spanyolország értékesítési vezetője vette át a kitüntetést Rafael Barbadillo, az Asintra, a spanyol utasszövetség elnökétől, Madridban.

Az új Mercedes-Benz Citarót a Busworld vásáron Kortrijkban/Belgiumban a Grand Award-dal tüntették ki a menetrendszerű autóbuszok között. Az European Coach & Bus Week szakmai zsűrije ezzel méltatta egy hetes tesztelés után a jól sikerült designt, a belső teret az új vezetői munkahellyel és mindenekelőtt az új biztonsági felszereltséget.

A Citaro a mai napig a modernséget és innovációt reprezentálja. Sikerének receptje egyszerű: vissza kell tükrözni az ügyfelek igényeit. Az első Citaro-generációt 2005 végén/2006 elején követte a második. Többek között új futómű kialakításával és teljesen átdolgozott „arcával“ kezdettől fogva sikeres volt. A Citaro a mai napig megőrizte fejlesztési motorjának lendületét. Erről nemcsak az ügyfeleket sikerült meggyőznie. Tulajdonságait az újságírók, a független szakértők és mindenekelőtt a gépkocsivezetők is nagyra értékelik. Így például 10 alkalommal nyerte el az ETM kiadó „Az év haszonjárműve“ olvasói díját. A „Busfahrer“ folyóirat olvasói „A 2009. év legjobb buszának“ választották, a Dekra környezetvédelmi díjjal tüntette ki, a baden-württembergi Környezetvédelmi Hivatal még az F-Cell Awardot is neki adta és egy nemzetközi zsűri „Bus of the Year 2007“-nek választotta.

A „Busworld Kortrijk“ nemzetközi autóbusz-vásár alkalmából az európai autóbusz-zsűri a Mercedes-Benz Travegót, amelynek harmadik generációja 2009 eleje óta van a piacon, a „Coach of the Year 2010“ díjjal tüntette ki. A trófeát 2009 október 15-én Stuart Jones, Coach of the Year zsűri elnök adta át Michael Göpfarthnak, az EvoBus GmbH Mercedes-Benz Omnibusse ügyvezetőjének.

Stuttgart, 2009. szeptember 30. A Daimler nyerte el az „F-Cell Award“ díjat az üzemanyagcella-technológia innovatív alkalmazásáért a Mercedes-Benz Citaro FuelCELL-hibrid városi autóbuszban. A Daimler AG két munkatársa vette át a kitüntetést múlt hétfőn, az F-Cell-konferencia keretében, Stuttgartban. „Rendkívül örülünk ennek a kitüntetésnek. A világ legnagyobb buszgyártójaként ezáltal hangsúlyozzuk innovációs erőnket és teszünk nagy lépést a károsanyag-kibocsátás mentes közlekedés felé vezető úton“, mondja Hartmut Schick, a Daimler Buses vezetője. „A kitüntetés igazolja technológiai vezető szerepünket, mellyel az alternatív meghajtás-technika terén is rendelkezünk.“

A világ legnagyobb mentőautójaként, 123 fős befogadóképességgel és 20,03 méter hosszával egy, a Mercedes-Benz Citaro csuklós busz alapjaira épülő, nagy befogadóképességű mentőautó bekerült a Guinnes Rekordok Könyvébe.

Stuttgart, 2009. június 17. A győzelmet a midibuszok kategóriájában ebben az évben ismét a Mercedes-Benz Tourino szerezte meg. A Mercedes-Benz Tourino, kétajtós és kéttengelyes Midi-turistabusz akár 38 utas-ülőhelyet kínál. A „2009 legjobb haszonjárművei“ olvasói szavazás rendezői a Stuttgartban megjelenő „Fernfahrer“, „lastauto omnibus“ és „trans aktuell“ szakfolyóiratok, közösen a Dekra AG mérnökeivel.

Az isztambuli városgazdálkodási hatóság Metrobus-projektjét nemrég a Sustainable Transport Awards átadásán, Washington D.C.-ben egy díjjal tüntették ki. Ezt a díjat azoknak a projekteknek ítélik oda, melyek az üvegházhatást előidéző gázok kibocsájtását csökkentik és a nagy metropoliszok belvárosaiban világszerte javítják az életminőséget.

A Citaro G BlueTec®-hibrid Mercedes-Benz városi autóbuszt a World Mobility Forum keretében a DEKRA-Umweltpreis 2008 díjjal  tüntették ki. Clemens Klinke, a DEKRA Automobil GmbH cégveztésének elnöke adta át a díjat Andreas Renschlernek, a Daimler AG elnökségének a Daimler Trucks & Daimler Buses terültért felelős tagjának, a következő szavakkal: „A DEKRA-Umweltpreis 2008 díjjal azért tüntettük ki ezt az autóbusz-meghajtástechnikát, mert innovatív és fenntartható módon járul hozzá városaink lakóinak jobb életminőségéhez.“ A DEKRA-Umweltpreis elveiben a fenntarthatóság elvéhez igazodik és olyan projekteket, intézkedéseket vagy kezdeményezéseket tüntet ki, melyek hosszú távon és innovatívan járulnak hozzá a környezetvédelemhez.

A Mercedes-Benz Citaro LE Ü Low Entry távolsági autóbuszt, mely 2006 elején jelent meg újonnan a piacon, mostantól „Bus of the Year 2007“-nek nevezhetjük. A nemzetközi zsűri, amely 15 európai ország autóbusz-szakszerkesztőségeiből áll, ezt az Európában az autóbuszok számára legmagasabb kitüntetést széles körű vizsgálatok és próbautak alapján ítélte oda.